Smart Event Planning
0 votes
Anyuci pici fiai. Ébresztő!  
     Amikor Ádám, elfogadta a bűnbeesés almáját Évától a paradicsomban, egyúttal le is mondott az önrendelkezés első felelős döntéséről. A második ilyen alkalom az volt, amikor a barát, a lelendő férj, aki aztán “apa” lett, elfogadta azt a kényelmet, hogy a barátnő, majd jegyes, végül feleség rakhatja reggel ki a felvenni való ruhákat, azzal a mondattal: “ apa ez jól áll majd neked”. Valahol itt lett elszúrva az, amiből a férfiak a stílusérzéküket is a kényelem oltárán felejtették. Nézzük mi lett belőle.     Amikor még gyermek voltam és naiv, azt gondoltam édesanyám az lesz, aki megmondja mi jó nekem, és ha azt betartom, nem érhet semmi baj. A ruházatom tökéletes, perfekt, és majd az ünnepeken sem szólnak rám tanáraim. A rendezett külsőm, a belsőm teljes egyensúlyára utal majd. Követtem tehát “jó édesanyám”  tanácsait és így lettem “anyuci egyetlen kicsi bogara”.     Aztán valahogy úgy maradt minden. Viszont már nem anyukám, hanem életem párja lett az, aki megmondja „mi jó a nekem”, és mi nem, mi áll jól rajtam, és mi nem. A stílusunk is kezd valami egységes egésszé válni. Mint amikor a kutya és gazdája hasonlítani kezdenek egymásra. Az “stílus önrendelkezési jogot” feladtam, és arra támaszkodom, amit mondanak nekem. Pedig valaha egész jól indult az idők kezdetén.    Utána azon kapom magam, hogy a  ruházati boltokban kezdek elveszni, és valahogy a kijáratot sem találom meg, ha nincs mellettem választott párom, szerelmem, az én kedvesem. Végül, ha lehet, már be sem megyek az üzletekbe, és az utolsó zokniig is rábízom magam az oldalbordám “remek” ízlésére. Így lesz a zoknik sora mind szürke, vagy sötétkék, rosszabb esetben a fehér, de azt csak azért, hogy legyen mit nyáron is felvenni a „szandi” mellé. Pedig egykoron még bennünk lángolt a lázadás kicsiny gyertyalángja, szerettünk volna színes dolgokat is, úgy hogy közben nem mondja senki,- „Géza mi ez a förtelem a lábadon!”    Az álomból a realitás szürke halmazába térve vissza, és egyre jobban kezdünk arra a szomszéd bácsira hasonlítani, akit rendszeresen fenyeget a bűbájos neje, hogy megcsalja holott, a járókeretének gumírozott karján kívül, másét meg sem foghatná már. Nem azt érezzük ezek után, hogy valami egészen furcsa dolog történt velünk? Pont azért nézünk ki úgy, ahogyan, mert az asszonyi féltékenység a ruhatárunkon áll bosszút?     A válaszom igen is, meg nem is. Mert az öltözködés férfi módra, néha tényleg a lustaság, és az egykori gyerekkor ( anyuci pici fia ) múló hiánya miatt lesz sivár, de ott van az is, ha már kicsit többet adunk magunkra, vagy jobban szeretnénk kinézni, mint a “Tompika”.  Bekattan az “oldalbordánk” és „nyilallni” kezd a féltékenység zöld szemű szörnye miatt. Mi meg bekötött szemmel, vezetve vagyunk.     Gyere velem, majd én mutatom az utad. Sokan mennénk rohanva, az már biztos! Rövid bejegyzésemmel nem azt kívánom sugallni, hogy az alul-öltözöttségünk fő problémája a női beavatkozás. Viszont valahol ott lappang mégis az a tény, hogy mi férfiak, ha már elértünk egy bizonyos korhoz, és ez nem minden esetben konkrét számhoz köthető, elvesztjük az önálló döntési felelősségünk (lehetőségünk), mert vagy a génjeinkben ez van bekódolva, vagy, mert soha nem is vágytunk a divat, és stílus szabadság édes csókjára. Megelégszünk  azzal, hogy  meghódítottuk azzal amink van, álmaink  Claudia Schiffer -jét. Gondolom, azt fogom megkapni (lelki szemeimmel látom is), hogy meghibbantam, és mindent a freudi anyakomplexusra vezetnék vissza, amit a divat ellen elkövetett a férfitársadalom egy része, de ha mélyen magunkba nézünk, és nem leszünk szemellenzős öntagadók, valahol ott fityeg az igazság ezen a szálon.                                                     Vezetve vagyunk, és valahol nagyon megvezetve.    "Mert benne élsz te minden félrecsúszott  Nyakkendőmben és elvétett szavamban  És minden eltévesztett köszönésben  És minden összetépett levelemben  És egész elhibázott életemben  Élsz és uralkodol örökkön, Amen"   ( Juhász Gyula - Anna örök részlet )         Itt a kezdetek kezdetén kellene pedig a sarkunkra állva azt mondani; nem anyuci, én ezt a ruhát, ezt a stílust szeretném, és majd ha nagyok leszünk hasonló mód, követjük önálló döntéseink következményét a ruhatárunkat illetően is.      Most jöhetnek a „vad feministák” és a „kemény férfiak” kommentjei, hogy az a sok zagyvaság, amit leírtam nem is igaz, és különben is mindenki szabadon dönt. Várom, és kérem is, hogy ez így legyen, mert talán tisztul a kép, és a férfiak lesznek végre azok, akik nem fiúcskákként akarják leélni további életüket, miközben kedvesük, párjuk még reggelente őrjöngve nézi, mit vesz megint magára élete párja.   Ennek viszont aztán lehet, és kell, hogy kellemes következményei legyenek, szigorúan csak otthon… ide egy kacsintó „emoji” jött volna, de azt nem tudok vagy mégis. ;-) …. ? Tényleg csakis szigorúan otthon! Barátsággal : Tibor      
23 views Oct 26, 2017

Please log in or register to Comment this Media.

Tslstyle Blogs 240 points